Turista Szentendre

Húsvét hétfőn mentünk családilag, vagyis semmi nyugalom/idő nem volt nézelődve fényképezgetni, valahol nagyon elronthattuk a gyerekeket. Egy részletet előre rakok ide bannernak, utána a többi klasszul sablonos és ötlettelen kattintás.


Hétvégén rájöttem, hogy azért mennyivel jobb lenne egy 18-125 vagy 18-135-ös objektív. Nem csak a nagyobb zúmtartomány miatt, hanem mert ahogy olvasom, a portréfényképezéshez a 90mm-es fókusztáv lenne valahol ideális, a reális portré látószög miatt. Hát, egy újabb 100-as kiadása kihívás, de meglesz.

Méreg

Tegnap elvesztettem megint a türelmemet, hogy hogy a fenébe nem sikerül már végre megcsinálnom azt, hogy ne hajlítsam be a kezem, hogy ne kerüljek olyan távol a másiktól...? Bosszús és mérges voltam magamra. Ja, a tehetetlenség.

Aztán ahogy gondolkodtam, eszembe jutott, hogy voltak jó pillanatok azért. Régebben. Főleg akkor, amikor nem gondolkodtam és csak úgy elindítottam a dolgot és csak mintegy meglöktem magam egy akár érzelmi impulzussal, hogy aztán mostmár akkor is megcsinálom, de nem gondolkodtam. És semmi különös nem volt, a testem megcsinálta, amit éppen kellett, nem kellett irányítanom. Néhányszor volt ilyen, akkor meg is jegyezte az oktató, hogy na látod, tudod te ezt.

Ugyanakkor volt olyan is, hogy klasszul megütöttem a nyakát az uke-nak, vagy éppen túlságosan ránehezedtem a leszorított kézre, meg is orroltak rám emiatt már. Holott akkor is elfeledkeztem magamról. Ja, jó kérdés, hogy mi lehet a különbség.

Józsi azt mondja, hogy természetes mozgás ez igaziból és igen, amikor sikerül, akkor nem volt tervezett, kitalált. Nyilván függ a társtól is, hogy mit hoz ki belőlem, főleg, ha nagy a szintkülönbség, a másik egy csomó mindent tud kontrollálni és ezzel segít, hogy ne lépjek rossz irányba pl.

Szóval néha felmerül bennem, hogy való-e nekem, ha ennyit "szenvedek" ilyen egyszerű dolgokkal. Néha olyan, mintha tudati változás kellene alapvetően, valami lazulás, hogy alap dolgok jól tudjanak menni. De az mondjuk még biztos, hogy nem kell feladnom. Legrosszabb esetben ilyen szenvedősen gyakorlom végig az életem. :)

Nagyon kemény

Nem tudom pontosan miért, de nagyon hatnak Fabio Moon rajzai, most éppen egy X-Men tagokat ábrázoló képecskével, amit valszeg csak úgy szórakozásból készített, nem hivatalos megjelenésre. Hogy is lehetne Rozsomák ilyen köpcös alkesz. Pedig az. :D

Talán az, amit kirajzol a saját világából, abból, ahogyan látja a világot, valahogy nagyon emberi számomra. A régebben linkelt lépcsős rajzban az arckifejezés hétköznapi, de mégis egyedi, olyan, mint amikor felismerni minden részletet, de mégsem hasonlít senkire, sőt, általános. Részleteiben pedig valóságos. Na mindegy.

Szóval itt is - én baromi kevés X-Men képregényt olvastam, de ezen kellemeset nevettem, mert helyén van minden. A testtartás, az alkatok, a metakommunikáció, a szöveg is, még a köpcös férfias kiszögelése is üt elsőre. Egyéniségek, ahogy ismerjük őket, mégis baromira mások, mint ahogy akárki rajzolta eddig. Eszméletlen ez a pacák.

Húsvétos

Szombaton a sonkához terített asztalról jó sok képet csináltam de lényeges tán egy sem lett belőle. Viszont az első izgalmasabb portré Andrisról megszületett, illetve véletlen szögből, a korlát vasai között sikerült két reggeli fénnyel világított növényt lekapni. Érdekes hatása van ezeknek a kitakarós széleknek. Vágva csak az első van, Évi tanulós képe.

Élet

Na, ilyen bölcsességeket sem igazán szeretek továbbadni. Tán mert azt a hamis illúziót keltheti a mélyen megkarcoló dolog, amikor megérinti az embert valami, hogy túl is van a nehezén az ember. Szóval azt mondja: Az élet olyan, mint a gó.

Az élet olyan, mint a gó. Győzhetsz is meg veszíthetsz is, a gó szempontjából teljesen mindegy. A gó fejlődött azáltal, hogy játszottál. A gó-t jobban megismertétek azáltal, hogy játszottatok. A játszma alatt lehetsz boldog, félő, kapkodó vagy elmélázó. A gó nem fog megváltozni ezáltal. A gó azt akarja, hogy megismerd és örömöt nyújtson neked a megismerése. Akár veszítesz, akár nyersz, lehet az egy szép parti, és közelebb vihet a gó megismeréséhez. Egy vesztes parti is okozhat örömet, ha boldoggá tesz, hogy megismerd a gó-t. Márpedig a játéknak más lényege nincs, csak hogy haladj a megismerés útján, és boldoggá tegyen sokszínűsége. Lehet, hogy hendikeppel indulsz, és esélyed sincs a győzelemre, de ha kihozod magadból a legjobbat, és jobban megismered a gó-t, akkor boldog leszel. Mert a gó szép, és a szépség örömet okoz. A gó csak arra vár, hogy megismerd szépségeit. Ezért állít eléd korlátokat, ezért okoz fejtörést és néha szenvedést. Mert ezáltal barázdálódik tested, lelked, szellemed, tanulsz meg bánni az energiával, ezáltal válsz képesség még jobban megismerni a gó-t. A gó a saját képére formál, és minél inkább hasonlítasz rá, annál inkább képes vagy felismerni újabb és újabb tulajdonságait, annál jobban megérted a gó-t. Kaptál hatvan percet, a többi lépésedet byo yomi ban teheted meg. Kikaphatsz előtte, de van, hogy lejár az időd, és ha már nem veszel időben észre egy újabb lépést, hiába akarnál még lépni. Ha tudatosan játszol, ügyelsz az egyensúlyra, akkor végül passzolsz, és elfogadod, hogy a játéknak vége, akár győztél, akár veszítettél. Örülsz, hogy játszhattál.

Az gó olyan, mint a élet. Győzhetsz is meg veszíthetsz is, az élet szempontjából teljesen mind1. Az élet fejlődött azáltal, hogy éltél. Az életet jobban megismertétek azáltal, hogy éltetek. Életed alatt lehetsz boldog, félő, kapkodó vagy elmélázó. Az élet nem fog megváltozni ezáltal. Az élet azt akarja, hogy megismerd és örömöt nyújtson neked a megismerése. Akár veszítesz, akár nyersz, lehet az egy szép élet, és közelebb vihet az élet megismeréséhez. Egy vesztes élet is okozhat örömet, ha boldoggá tesz, hogy megismerd az életet. Márpedig az életnek más lényege nincs, csak hogy haladj a megismerés útján, és boldoggá tegyen sokszínűsége. Lehet, hogy hendikeppel indulsz, és esélyed sincs a győzelemre, de ha kihozod magadból a legjobbat, és jobban megismered az életet, akkor boldog leszel. Mert az élet szép, és a szépség örömet okoz. Az élet csak arra vár, hogy megismerd szépségeit. Ezért állít eléd korlátokat, ezért okoz fejtörést és néha szenvedést. Mert ezáltal barázdálódik tested, lelked, szellemed, tanulsz meg bánni az energiával, ezáltal válsz képesség még jobban megismerni az életet. Az élet a saját képére formál, és minél inkább hasonlítasz rá, annál inkább képes vagy felismerni újabb és újabb tulajdonságait, annál jobban megérted az életet. Kaptál hatvan évet, a többi lépésedet byo yomi ban teheted meg. Kikaphatsz előtte, de van, hogy lejár az időd, és ha már nem veszel időben észre egy újabb lépést, hiába akarnál még élni. Ha tudatosan játszol, ügyelsz az egyensúlyra, akkor végül passzolsz, és elfogadod, hogy a játéknak vége, akár győztél, akár veszítettél. Örülsz, hogy élhettél.

Az élet egy játék, a gó maga az élet, akkor érdemes, ha élvezzük, nem igaz?

Eddig az idézet, most megnézem működik-e aikido-val is...

Az aikido olyan, mint az élet. Győzhetsz is meg veszíthetsz is, a aikido szempontjából teljesen mindegy. Az aikido fejlődött azáltal, hogy gyakoroltál. Az aikido-t jobban megismertétek azáltal, hogy gyakoroltatok. A gyakorlás alatt lehetsz boldog, félő, kapkodó vagy elmélázó. Az aikido nem fog megváltozni ezáltal. Az aikido azt akarja, hogy megismerd és örömöt nyújtson neked a megismerése. Akár sikerül a technika, akár nem, attól az még lehet jó gyakorlás, közelebb vihet az aikido megismeréséhez. Egy sikertelen irimi-nage is okozhat örömet, ha boldoggá tesz, hogy megismerd az aikido-t. Márpedig az aikido-nak más lényege nincs, csak hogy haladj a megismerés útján, és boldoggá tegyen sokszínűsége. Lehet, hogy hendikeppel indulsz, és esélyed sincs a sikerre, de ha kihozod magadból a legjobbat, és jobban megismered az aikido-t, akkor boldog leszel. Mert az aikido szép, és a szépség örömet okoz. Az aikido csak arra vár, hogy megismerd szépségeit. Ezért állít eléd korlátokat, ezért okoz fejtörést és néha szenvedést. Mert ezáltal barázdálódik tested, lelked, szellemed, tanulsz meg bánni az energiával, ezáltal válsz képesség még jobban megismerni az aikido-t. Az aikido a saját képére formál, és minél inkább hasonlítasz rá, annál inkább képes vagy felismerni újabb és újabb tulajdonságait, annál jobban megérted az aikido-t. Kaptál hatvan percet, a többi lépésedet az edzés után teheted meg. Lehet, hogy nem sikerül az edzés vége előtt, van, hogy lejár az időd, és ha már nem veszel időben észre egy újabb lépést, hiába akarnál még lépni. Ha tudatosan gyakorolsz, ügyelsz az egyensúlyra, akkor végül meg megköszönöd, és elfogadod, hogy a gyakorlásnak vége, a technika akár sikerült, akár nem. Örülsz, hogy gyakorolhattál.

Pont úgy, mint...

A minap jól kikaptam egy kgs játszmában, nagyon tanulságos volt az eleje, mert olyan klasszul megtördelte a csoportjaimat és közben olyan erős befelé ható falakat épített, hogy csuda.


Itt még "csak" klasszul megvédte a sarkát és le is határolta az oldalirányú lehetőségeimet a felső részen.


Itt már teljesen elzárt a közepétől, ez halálos felismerés volt. :)


Itt faszán bejött két csoportom között és itt is erős, szigetelő falat csinált. Baromi, hogy ilyesmire nem figyeltem. Utóbbi idők legemlékezetesebb meccse volt.


Itt annyira, de annyira optimálisan lépett be egy újabb írányba, hogy na.


Nem meglepő, hogy megint lezárt a közepétől, sőt, gyakorlatilag meg is ölte a csoportomat (késöbb visszakaptam - gyanítom, hogy ezzel a cserével is ő járt jól, vagy már mindegy is volt). Elvette az egyik sarkot.


Lent is eljátszotta a bekerítősdit, nagyon szorosan.


A jobb oldaolon egy másik helyen is besomfordált, közrezárta a kis csoportomat (a végén azért ez is megmenekült).


Volt, hogy elcsíptem néhány kövét, volt, amin látszott, hogy nem is akarta áldozatnak hagyni, de a lényeg az elején a sok betörés, elszigetelés és erős fal építése volt. Újranézem, el akarom csípni a pillanatot, amikor ő mozdult jól. Pont mint az aikido-ban. :)

Többet képpel, mint

Saját blogolvasási szokásaimra rácsodálkozva eztán kevesebb szöveget és több képet posztolok. Ez ugyan nagyszájú kijelentés, mert eléggé halott ez a kockásítás részemről, dehát majd kiderül, hogy akarom-e ezt csinálni. Nem igérek, azt nem kell betartani. Most két francia blogger megosztott képei kapcsán írok. Röviden.

Az egyik neve Thierry Martin és a ceruzarajzaira csodálkoztam rá (itt).


Ez pl. azért hozott lázba, mert olyan hatásosan osztotta fel és mutatja meg a teret, hogy rögvest bele tudtam képzelni már az útvonal láthatósága miatt egy kép-sorozatot, hogy merre fut, vagy hol bújuk el, vagy hogyan ülrözik, vagy hol téved el... Kuckós is, hangulatos. Varázslat, ha így veszem, mégpedig így jött most.


Ennél is hasonlóan brutális hatású a térbeliség, de az, hogy mellette ott vannak az autómoakettek, az még egy réteg plusz hangulatot rárak, nem tudom, tutira elfogult vagyok, de szereintem ez így is gyönyörű. :)


Ez nem tudom, hogy borító-e, de ez a szigetesen megrajzolt kiemelt-részletek, talán méginkább megdolgoztatnak, mintha ki lenne töltve közöttük a tér. Önkéntelenül kapcsolatot épít a semmiben lebegő dolgokkal az ember, nagyon ott van a hangulat is, ráadásul eltérőek és ebből keveredik valami új, de úgy, hogy megmarad a kávéző székének, meg a hangosreklámos kocsinak is a saját hangulata is. Persze nem lebegnek, nagyon plasztikus a színekkel és az árnyékokkal, de mégis ott van a "be nem rajzolt papír", mint az agyam által berajzolandó hely.

Alább pedig egy másik figura rajzait sűrűn posztoló blog, ő Jean Giraud (Moebius).

További komment nélkül brutális, érdekes, hatásos, változatos rajzait válogattam ide.

A tánc világnapja

Az elején megijedtem, hogy nincs elég fény, teljesen kint vagyok a lehetőségek határain kívül, de rájöttem, hogy még van olyan beállítás is, hogy ISO... :) A végére teljesen szabadnak éreztem a helyzetet, variáltam a zársebességgel is, bár olyanok nem igazán sikerültek, amikor sikerült volna elkapnom álló részeket elmosódó képen. Fanniékat nem fotóztam, Ildi amúgyis kivolt a sok kattogtatástól, legalábbis őt nagyon zavarta. Felállni nem igazán tudtam, nem akartam nagyoskodni, mert láthatóan nekem volt egyedül teleobjektív a gépen, a profik ilyet ide nem hoztak. Szóval fejek mögül, fix helyről sikerült túllépnem az 1100-adik képet, most ideöntöm, ami fennmaradt a rostán. Tényleg nem könnyű meglátni mi a jó, sokszor elcsesztem a keretezést, fölösleges fekete háttér volt csak a fele képen, és volt olyan is, ami meglepően jól sikerült (legalábbis nekem), pedig nem számítottam rá. Szóval egyelőre a "vak tyúk is talál" kategória játszik. :)






















Ez nagyon tetszik, nem is tudom hogy sikerült ilyen szimbolikusat elkapnom. :)