Ez azért tetszik... kis szoknya

A kis szoknyák önmagukban tetszetősek, nem véletlenül találták ki őket... :) Ennél a központi hangulat persze rögtön megfogja az embert, ami kinek-kinek fantáziája szerint alakulhat a hátat fordító hölgy, vagy inkább lány lényegretörő, de azért nem egyértelmű részlete láttán. De a sötét keretezés, a függény alsó széle olyan részleteiben is nagyon kellemessé teszik nekem. Ez is olyan jó kép, amin mosolyogni lehet, hogy na igen, ez jól sikerült.



Viszont a "Digital Photography School" heti hírleveléből összevágtam magamnak egy oldalnyi nekem fontos dolgot, amit kiragasztok otthon, hogy legalább ennyivel előrébb legyek a "fejlődésben". Ha érdekel, itt van pdf-ben, a források pedig ezek: 10 Ways to Develop Yourself Photographically és 4 Practice Techniques to Develop Photographic Observation.

Művház hangulat

Időrendben pótolom a fotókat, ez még a nyár végi zenekari és néptánc koncert-előadás. Most nem volt sok időm válogatni, de azt hiszem a lehetőségek is korlátozottak, inkább a hangulatra mentem, már amit találtam. Sok effekt sem került rá (vignetta), mert nem is éreztem, hogy kell rá, de talán igaziból azért, mert elég sok fekete keret volt így is.

Ez azért tetszik... ilyen a boksz

Ez azért tetszik, mert a sorozat már az előtte lévő 10 képpel nagyon faszán felvezette a hangulatot a Time magazin fotós sarkában, ott van nagyon a nem hivatalos szorítók nyers és kalandos, fülledt és véres hangulata. Ez a kép ráadásul olyan pillanatot kapott el, amiben álló mivolta ellenére megjelenik valami a bokszolás esszenciájából: mintha valami fegyver lenne a kesztyű a kézen, homályosan füstölög, vagy tétova ívet húz, az ellenfél pedig mozog és olyan gyorsan, hogy a két végpontban kirajzolódik egy kockán belül. A tekintet is felrázó, a beállások, a kompozíció is nagyon ott van. Nem tudok, hogy filmes dolog-e, de szép a szemcsézete, nagyon, illik ehhez és valszeg rá lett segítve a sötét-világos részek kidolgozásánál, de remekül illeszkedik pl. a plafon világítása is az egészhez. Szerintem haláli. Olyan, amit nem lehet órákig rendezgetni az erdőben, brutális kattintás. Nyilván benne van már a szemében a hapeknak, hogy honnan fog jobb kép készülni, talán el is tudta helyezni nagyjából az alakokat, és a beállításokat is belőtte már ezzel a hosszabb záridővel, de akkor is gyönyörű.

Szép vereség

Ez pediglen a szép vereség, amit csak fél ponttal vesztettem el, ráadásul a végén még ott volt egy pont nekem, vagyis megnyertem, de ez ebben az esetben tényleg mindegy volt.

Az volt a legérdekesebb, hogy éreztem, hogy ez jó játék, már a közepe előtt. Azt nem tudom eldönteni, hogy azért éreztem jónak, mert érezhető volt, hogy tudásban és figyelemben, hozzáállásban hasonló emberek vagyunk, akik játszunk és így a játékban fontos dolgok a két oldalról egymást segítik... és így mindketten jó érezzük magunkat. Végülis azért, mert a másiktól ilyen impulzusok érkeznek.

Vagy csak az én hozzáállásomon múlik, máson nem? De nem hinném. Játékról játékra tud változni, amikor többet játszom egymás után, inkább múlik a játékosokon, a légkörön, mint csak az én oldalamon. És már játszma közben érződik, a végén pedig ehhez igazodik a másik viselkedése (és az enyém is): kellemetlen, nálam is "rossz" játék végén lelépés, vesztés helyett feladás, udvariatlanság. (Nálam idegesség, bosszankodás.)

Node, jöjjön egy nagyon kellemes hangulatú, élvezetes játék.

Jut eszembe: talán az határozza meg (a szépséget), hogy az agresszív/passzív hozzáállás potmétere mennyire hasonló a két oldalon? Agresszív-agresszív páros vagdalkozik, többször fordulhat a terület-uralom, csoportok veszhetnek, sok vágás és kergetőzés... Agresszív passzív erőtlen vereség, lesöprő győzelem. Passzív-passzív? Kényelmes, taktikán múló játék, amikor nem merünk betámadni, kockáztatni...?

...sgf...

Csúnya vereség

Volt két játszmám, az egyik fáradt és kapkodós állapotban, délután, a másik nyugodtabb helyzetben, még délelőtt. (Már régebben rájöttem, hogy pl. olvasni is jobb élmény reggel.) Az egyik bitang csúnya játszma volt, a másik nagyon jó. Mindkettőben vesztettem. Ez most a csúnya játék (technikailag nem fér be egy posztba kettő).

Mostanában volt néhány nagyon-nagyon felelőtlen játékom, hasonlóan ehhez. Több tényezőt is azonosítani tudtam, amik együtt jártak a csúnyasággal és a szépséggel. Például az, ha napokig nem játszom, akkor az első néhány játszma többször volt rosszabb, mint jobb. A "jó" sűrűség eltalálása kihívás. Volt, hogy elegem volt a gó játékból, mondjuk elég régen, de akkor sokat játszottam és biztos, hogy más lelki tényezők is hozzáadódtak, de tényleg volt olyan, hogy "leállok vele".

A másik ez a fenti délelőtt/délután dolog. Ez elég egyértelmű az általános nyugalom és frissesség tutira meg tudja pecsételni.

Igaziból a nagyon koncentrált állapot elérését sem tudtam még meghatározni: mi kell nálam hozzá, mire kell figyelni... Hogyan érdemes készülni egy meccsre? Ha csak öt perc van előtte, mert online, akkor hogyan hozom magam megfelelő tudatállapotba. Ha tudom, hogy holnap lesz három mérkőzés, mikor érdemes elkezdeni előtte "megnyugodni", vagy koncentrálni, készülni...?

Na jó, itt a béna vereség.

Koncentráció

Érdekes képet találtam a legjobb gós blogban (legalábbis, amiket én ismerek), mert egész jó fotó, vagyis nekem tetszik, úgy magában is. Ez a játék felnőttkorom eléggé meghatározó élménye, rettenetes mélységeket mutat, tehát valamennyire tudom értékelni azt a pillanatot, amit elkaptak. A kompozíció is tetszik, ahogy a (majdnem) fehér és fekete formák összejönnek: Csaba fekete háttér előtt világos ruhában, a tábla felett fehér háttér, a kamera fekete vége ebbe belelóg, de a fotósok világos üstöke megint fekete háttér előtt van. Ahová a koncentráció irányul, ott pediglen ki van színezve a kép, mintha leszűkülne a figyelem, vagy az élet oda irányulna, a végtagok pedig kihűltek volna (amivel ellentétben áll a kézfej színe). Persze, a képe arányai valahogy nem tökéletesek, túlságosan széles, a hátterezés is lehetett volna pontosabb, élesség sincs rendesen, de mégis remek kép lett.