Hit

Hm, újra és újra szembesülök azzal, hogy milyen kezdő vagyok még. Nyilván nem kell akarni rögtön mindent tudni, sokkal jobbnak tűnik az egyszerre-csak-egyet módszer. Joerg Colberg blogján ilyen fontos fejlődnivalóról olvastam múltkor is és most is, előzőleg a vágy, most a hit a téma a fotózással kapcsolatban. A nagy kérdés is fel lett téve: mit akarok kifejezni? Ha nincs vágyam valamit elkapni és ha nem hiszem, hogy ez ki is fejezi másoknak, amit szándékozom, akkor... Nade eljutok-e odáig egyáltalán, hogy valamit ki akarok fejezni? Erős dolgok ezek.

Utcán

Télen többször magammal vittem a gépet a munkahelyre és amikor sikerült is fényképeznem, az a munkából hazafele menős plusz negyed vagy fél órák voltak. Nem igazán fantáziadúsak, de legalább gyakorlom a dolgot. Az Opera földalatti lejárata kétszer is felhívta magára a figyelmem, érdekes volt a felszín alá néző helyzet, a koraesti aluljáró-világítással. Lehet, legközelebb elviszem a monopod-ot is, mert az tán még elfér a hátizsákban és sokat számít a sötétedő képeknél.

Overplay

A Hikaru no Go végén volt egy mozzanat, ami el tud azóta is gondolkodtatni, mégpedig az, amikor a profi játékos, aki addigi életét a gónak szentelte, belefáradt és arra gondolt, hogy talán vissza kéne vonulnia és békésebb, nyugodtabb életet élnie. Pénteken én is hátradőlve, teát iszogatva, nyugodtan figyeltem, hogy játszanak a többiek.



Remek pillanat volt, mert az akkor jelen lévő összes fizikai és érzelmi igényt kielégítette a helyzetem - az ilyeneket nevezem tökéletes pillanatoknak. Ritka az ilyen, évente egyszer-kétszer fordul elő. Az sem volt zavaró, hogy meccset vesztettem, az sem, hogy épp nincs partnerem egy következő játékhoz.



Bámulatos volt, hogy milyen szintre lehet fejlődni, ahogy hallgattam a többieket, például azt felmérni, hogy egy lépés már overplay lenne (vagyis - gondolom - felesleges bizonyos szempontból), én meg azt veszem észre, hogy csak a játék végén látom, mi is történik nagy vonalakban a táblán. Ja, persze, legalább ezt észreveszem.



Lehet, hogy a rajzfilmben is overplay lett volna, ha nem adja fel a gó-versenyzői életformát a nagymester, mert valami fontosabb szabály szerint az életben már nem érdemes a góért több időt áldoznia, az élet más területei kárára.



A tea kihűlt, meg sem ittam mindet, a második meccsemet is elvesztettem, viszont idős partnerem megosztotta velem a gondolatait arról, hogy lehet, hogy kár volt az egész életüket a gyerekekre áldozniuk. Néha zen-szerűen összefutnak a vonalak. A fejlődés lehetősége és megtapasztalása életben tart, ami viszont megajándékoz, az a jelen pillanat, független attól, hol vagyok.

Középvonal

Érdekes meccs volt a minap, mert a 8k-s nak jelölt játékos a tábla közepén kezdett. Ez megzavart és tanácstalan is lettem, mert nem igazán tudtam hatékony ellenlépésről. Így egy ideig gyakorlatilag külön térfélen játszottunk: ő középen, én a szélén. Ő nyert.

Egyrészt el is bíztam magam, mert nyerő dolognak tűnt a szélekről indulva stabilan játszani, de ráfáztam. A jobb felső szélen nem számoltam ki a helyzetet, szép nagy csoportot vesztettem, a jobb oldalon pedig olyan csata kerekedett, hogy na. Ebben viszont egy-két lépést elszúrtam, konkrétan a 146-nál vesztettem el a meccset. Ha azt egyel lejjebb rakom, nagyobb veszélyt jelent, rosszabb helyzetbe kerül.

Tanulságos volt, nagyon és emlékezetes is, hogy valaki így szakítson a megszokott formákkal, ráadásul koncepciója is legyen, ne csak a "valami más" irányelve. A középvonalon a kiugró fekete kövek a két sarokból érkező menekülő kígyókat tudták fogadni. Ez meg elég volt ahhoz, hogy széttöredezzen fehér, szerintem ezt egyáltalán nem ismertem fel játék közben. Érdekes lenne újra játszani ezzel a kicsit provokatívan hangzó, "gohome2000" nevű játékossal.

...sgf...

Első év

Szoktak ilyen év végi bejegyzést csinálni, én meg amúgy is számokkal foglalkozom, van rá ingerencia. Tehát:



2011. március 29-én vettem meg, ez ugye év végéig 3/4 évet jelent.



Év végéig 10715 kép készült. Volt egy-két futam, amikor a gyerekek nekiveselkedtek, de pár száznál több nem lehet. Meg az elején az érdekessége miatt én is sokat nyomogattam, szerintem ilyen 40 kép/nap sűrűség nem lesz idén.



Vettem hozzá közgyűrűt, ez nagyon jó volt. Két objektívet, illetve az egyiket csak átszereltem a Zenitről, mindkettő M42-es foglalatú, az egyikhez kaptam, a másikhoz vettem adaptert. Ezek is nagyon jók, az f2 és f2,8 remek dolog. Vettem még derítőlapot és távkioldót, előbbit még nem használtam, utóbbi kell.



Amire nem vagyok büszke, az a balatoni képekről készült sorozat, mert annyira gangyin van megdolgozva néhány kép, és persze maguk a képek is jellegtelenek, hogy csuda.



Amire büszke vagyok, az még a Balatonról a pókos kép, bár ott csak szerencsém volt, szintén onnan a makrós, magányos tuja-levél és az októberi kagyló a vízparton.



Ami nehéz, az az emberek fotózása, hogy egyáltalán merjem használni az utcán a gépet.



Ami élmény volt, az a Lehel piacos pályázat, hogy végigcsináltam olyan tapasztalatlanul, de végül is ott már rá voltam kényszerítve arra is, hogy elkezdjek kommunikálni az emberekkel.



Ami ajándék volt, az a fotósuli Zsila Sándornál - és ide most nem tudok járni, de ezt folytatnom kell jövőre mindenképp. Hihetetlen sokat lehet tőle tanulni, de főleg azért, mert vállalja emberségét és megosztja elkötelezett életének tapasztalatait. Az emberségessége nélkül ezerszer kevesebbet érne az egész találkozás.



Amire rájöttem: a makró dolgok bejönnek. Ja, nem véletlen, ott lehet kezdőként a legváltozatosabb formákkal találkozni.



Amit feladatként magam előtt látok: a pályázatok nevelő hatása, a tematikus gyakorlatok haszna, a rendszeres utcai fotózás, amit munkába menet meg lehet oldani, illetve regisztráltam a latszoter.hu-ra, ez azért ígéretes, mert egyrészt véleményezik a képeket és a jelek szerint inkább kezdő, fiatalos, művészetpárti emberek, másrészt mert vannak feladatok, amik segíthetnek a munkában.



Meg is ajándékozom magam egy képpel így év elején. Az évvége szimbolikus gátjával, vagy a lehetőségekre való nyitással, a természetes és a mesterséges lehetőségeiről... :)

Koncentráltság

Történt pedig vala, hogy egy délelőtti órán, a szokásosnál több kávé elfogyasztása után, sikerült a szokottnál koncentráltabb állapotba hoznom magam, mondván mi értelme játszani (próbára tenni magam), ha nem is összpontosítok. Ja, hát (legalább) egyszer el kell jutni ide is. :) Eztán sikerült nyerni egy 4 kyu-s ellen.



Az mondjuk érdekes volt, hogy szinte kezdő számolási hibát is vétett, nagy csoportját elfogtam, egyáltalán nem volt pengeélen táncoló helyzet. Ami azt juttatta eszembe, hogy talán maga a koncentráltság képes (először érzelmi, aztán másféle) zavart okozni a másikban? Simán el tudom képzelni.



Kicsit fura ez a szó, mert ez nem pontszerű dologra koncentrálás, hanem (amennyire persze sikerül - pont a koncentráció és az összeszedettség függvényében) az összes birtokolt gó-tudás megfelelő használata. Néhányat már megtanultam, akár lehetne is alkalmazni őket ebben a koncentrált állapotban. Ami esemény nálam az az állapot elérése. És ez úgy tűnik elég fontos.



És itt is vagyok az aikidonál: ott is folyamatosan amiatt okozok magamnak kudarcélményt, mert valami oda nem tartozó dolog vagy az "összetevők" egy része átveszi az uralmat. Van hogy elemezni próbálom (a gondolatok vezetnek), vagy éppen nagyon akarok valamit (érzelmek lepnek el), esetleg csak a mozdulatsorra figyelek, a stabilitásra pedig nem (nem figyelek mindenre)...



Irányítottból irányítóvá kellene válni, ahelyett, hogy az érzelmek és a gondolatok irányítsanak... Hát igen, hányszor mondták már edzésen, hogy nem kell annyit gondolkodnom! Sőt, ez valószínűleg azt is jelenti, hogy a kétféle terület egymással átitatását érdemes megcélozni. Általában: pl. a számokkal való munkába lelkesedést vinni, az érzelmi életbe pedig tudatosságot. Konkrétan pedig: a nyerni akarás vágyába higgadtságot, a számolgatás gyakorlatába pedig intuíciót.



Nincs kizárólagosság és nincs előre definiált jó vagy rossz. Azta, sikerült eljutnom ezekhez az ordas nagy közhelyekhez...



A poén az volt, hogy közvetlenül utána még egyet játszottam úgy, hogy a nyerés feletti izgalmamat megpróbáltam lecsendesíteni és idő kellett hozzá (mintha meg kéne lepődnöm ezen), egyáltalán nem volt könnyű azt a stabil, a táblára határolt figyelmi állapotot elérni, amikor eltűnnek a vágyak a nyerésre vagy a más miatt betolakodó gondolatok, érzések.



De a laborkísérlet sikerült, újra segített a koncentráció, 5 kyus ellen is nyertem, kissé szorosabb játékban.

Októberi Dunapart

Még október utolsó hetében egy reggelen mentem el életem el életem első fotózására, már ami csak fényképezés miatti kimozdulás volt. Korán mentem és nem volt túl jó a helyszín, a gödi homoksziget. A Nap nem a víz felől kelt fel, madarak csak messze voltak, mondhatni, nem volt szerencsém. De persze mégis. A kagylós kép jól sikerült, egy-két moha makró is jó lett, bár a téma még mindig nem túl izgalmas, nem sikerültek nagyon rosszul. Ja igen, ekkor próbáltam ki az 58mm-es Zenit obit, f2-vel. Szép köröket rajzol.



Most csak néhány "manipulálható" képet hoztam, szerintem lesz egy séta majd erről a reggelről, nem mintha nagyon szuper lenne, csak a hangulat miatt.