"Első" lépések

Persze, nem elsők, de mégis, mert állandóan kezdőnek érzem magam. Ami bizonyos szempontból jó, mert nem zárom el magam a tanulástól, vagyis készen állok a tanulásra. A többi meg nem érdekes.

Emlékszem, amikor elkezdtem járni aikidozni, próbáltam lelkileg felkészülni az edzésre. Ez gyakorlatilag abból állt, hogy kerestem a megfelelő lelki hozzáállást ahhoz, ami történni fog. Volt, hogy az elképzelt "harci" hozzáállást igyekeztem magamévá tenni, esetleg az alázatosságot, de volt persze, hogy idegesség fogott el amiatt, hogy esetleg kihívnak és meg kell mutatnom, hogy csinálom én.

Lassan ez elmúlik, ma szerencsésen laza tudtam lenni és utólag az látszott, hogy az igyekezet "valamilyen" lelkiállapotra nem volt jelen. Nem kellett vele törődni. Gondolom ez is olyan, hogy természetes, nem ezzel kell foglalkozni.

A másik első lépéses dolog tegnap este vacsi után történt, amikor is szokatlan módon Nóri azt kérdezte, hogy gozunk-e (ezt a rövid/hosszú ó betűs dolgot ki kéne kutatnom: hogyan írják)? Régebben is belekaptunk, de ez most igazi, nyugodt, természetes időtöltés volt, kellemes játék. Az, hogy pont a blog indításának estéjén és a tanulás tettleges elkezdése napján kéri a lányom, hogy játsszunk... nem is szorul magyarázatra.

A harmadik első lépéses dolog meg a blog címe, vagy léte egyáltalán, mert tegnap csak a goról gondoltam, hogy szóljon, és bár kétséges, hogy mivel fog megtelni, ha egyáltalán, de adta magát a dolog, hogy ez is benne legyen. Fekete és fehér, támadás és hárítás és még sokminden hasonlóság... Majd előveszem ezt a témát is.