A harmadik napon

Érdekes, hogy mitől sikerül jól egy kép... A kereső sem teljes, a kijelzőn olyan szélek lesznek, amit előtte nem is láttam, aztán meg a sötét tulipános képek olyan ramaty szemcsések lettek pár kivétellel, amit nem gondoltam volna a fényképezőn visszanézve. Amikor persze a kezükbe vették a lányok (fura mód a legnagyobbat érdekli a legkevésbé, mintha még virtust is csinálna abból, hogy az övé is elég jó - mert neki már sajátja van), egyből fotósok akartak lenni. Évi kezében még jól is áll. Az mondjuk érdekes, hogy ha megtükrözöm Évi tükrös portréját, egészen más hatású a kép. Az eredeti, tükrös, tehát a valóság tükörképét mutató kép ELRENDEZÉSE valahogy nyugodtabb... Ha megtükrözöm, szinte fel akar borulni.

Első

Na, tegnap hazavittem, kibontottam, megnyomtam. A megnyomás mondjuk lehet, hogy már mára csúszott, mert későn jutottam hozzá. A boltban élmény volt, belépés után a srác nagyon unott volt, de a végére mindenki kedves lett, még olyan "használja egészséggel" kívánságot is elsütöttek, szóval látszott, hogy átérzik a pillanat "nagyságát". Nem tudom hogy viszonyulnak ehhez, talán ez a kategória már az, amikor látható, hogy más a viszonya a fényképezéshez a vásárlónak.

A kicsomagolás izgalmas volt, minden tartozék és zacsi után, a legvégére maradt a váz - izgalmas volt kézbe venni a remélhetőleg olyan sok-sok ideig szorongatásra, nyomogatásra szánt szerkezetet. Ahhoz hasonlított, mint amit egy karddal szemben érezhetett egy szamuráj, amikor megkapta a fegyverkovácstól. :)

Baromi élmény volt, mert volt az akksiban töltés, beraktam, ra az alapobjektívet, kimentem a konyhába, belenéztem és megnyomtam az exponáló gombot. Na, ekkor több minden történt, egyrészt felugrott a vaki és fényképezett is - hihetetlen, mi? - de a vaku szerkezetének hangja és maga a mozgás, ahogy a keresőbe nézve éreztem, hogy valami moccant, hát megijesztett, rögtön arra gondoltam, hogy nem volt helyén az objektív és most kattan be, ami nem lehet túl jó dolog. Aztán megnyugodtam.

Kipróbáltam a másik objektívet is, a manuális beállításokkal nem próbálkoztam, azok kapásból sötétek lettek, a belső számokhoz meg a jelek szerint szemüveg kell, most csak az automata és a zoom próbálgatása volt vagy 40 képig. Alább vegyes technikával, meg a telefonnal készült képek, az első konyhai az első kép... :)

Miért

Ildi meglepett egy Digitális Fotó Magazinnal és érdekes beleolvasnom a békebeli technológián (papíron) a technikai újdonságokba, felfedezni az újság atmoszféráját, a cikkek stílusát, a szerkesztői munka eredményét, a válogatásokat, képelemzéseket böngészgetni... Fanni is kezébe vette, mert volt, van egyfajta erős ellenkezés vagy értetlenség benne, hogy mi a tökért nem jó nekem egy kompakt fényképezőgép, mit tud az, amit a mostani nem? Az övé is tud mindenféle témát, meg ilyesmiket.

Próbáltam neki ecsetelni, hogy valamivel több minden felett van uralma az embernek egy tükörreflexesnél, de nem igazán győztem meg. Aztán az újságban lévő képeknél azért tényleg leragadt, azok jobban meggyőzték, mint az én szövegeim.

Szombat

Félig voltam ott csak a vizsga-előkészítő edzésen, ami eléggé félig volt vizsga-előkészítő, merthogy csak szemezgetésre jutott idő a vizsgaanyagokból - nyilván ennek ellenére igazi vizsga-előkészítő is volt, mert arra tökéletes volt. Mint bármelyik másik edzés, ugyanis egy-egy vizsgához volt 2-3-4 gyakorlatnyi idő: háromnegyed óra. De nem panaszkodom.

Meg maga az edzés is igen visszafogott volt, de igaziból emiatt sem lenne szabad panaszkodnom. Kevés volt a hely nagyon, folyamatosan azt kellett nézni, hogy kivel nem koccolok össze, vagy kire nem lépek rá, egyfolytában kerestük a nagyobb helyeket. De mondom, ez sem panasz ok, így is értékes volt. De nem igazán izzadtam le több, mint két órányi egyfolytában mozgás után.

Ami nagyon jó volt, hogy láttam Szeltner Zsoltot oktatni. A nevét ismertem, de nem láttam még élőben és nem is tudtam, hogy ilyen jó lesz. Szerintem ez az ember igazi buddhista. :) Olyan értelemben, hogy semmit nem csinál, csak amit gondol, amit fontosnak tart, minden sallangtól mentesen. Semmi időhúzás, megállás, önreflexió, minden a célnak van alárendelve. Nem erőlködik, megcsinálja, magyarázza, közvetlenül, célratörően, gyorsan, következetesen - szemüvegesen. Ez szimbolikus szinte, hogy talán ő a második, akit szemüvegben látok edzeni.

Szóval k*rvára megtetszett a stílusa, egészen más motivációkat ébresztett bennem, egész más lelkesedést cseppentett, nagyon szívesen járnék hozzá, szívesebben, mint Balázshoz talán, meg az egész mostani közösséget is otthagynám. Éreztem ezt ott.

Aztán rájöttem, hogy belőlem hiányzik az a lelkesedés, meg az a "buddhizmus", amit benne megláttam, de a minta után elég magamban életre keltenem és mindegy, hol fogok gyakorolni. A minta persze elhalványul majd idővel és könnyebb a külső segítségre támaszkodni, ha nincs elég erős belső, de leckének mindenképpen jó volt: hogyan érdemes.

Persze mindenkinek másképp, de a jelek szerint nekem így.

Hiányzik

Volt már olyan, hogy hiányzott a spiritusz? Nekem most van. :)

Jó vicc, hogy pont verseny és sikerélmény után és kész a táblám is, minden együtt van, hogy fejlődjek, lendüljön a dolog és sorban játszom olyan partikat, ahol a jelek szerint egyáltalán semmilyen erőfeszítést nem teszek, hogy jobb legyek.

Mondjuk ez pont lehet a következménye is annak, hogy nem a lépésekre, hanem a körülöttük lévő dolgokra figyelek és nem csak a járék kérdései töltik ki a látóteret. Valószínűleg egészséges esetben ezek szükségszerű hullámok, ahogy nincs statikus helyzet, a figyelem, elkötelezettség szempontjából sem, hogy aztán önszabályozó módon - valszeg ez az önszabályozás a lényeg - újra meglépje saját magát az ember.

Azt hiszem az sem érvényes rám, hogy nincs szükség könyvekre, míg 1-2 dant el nem ér az ember. A könyvek inspirálnak, új gondolat-injekciók, emlékszem, mindig megmozgattak, mert ki tudtak emelni abból a gondolkodásmódból, ahol éppen a kiutat kerestem a fejlődéshez.

Hétvégén pedig lehet, hogy vizsgafelkészítő edzésnapra megyek Vácra és addig meg ki kell, hogy keressem a 7-8 kyu-s vizsgaanyagot, meg kell, hogy tanuljam.

Tegnap este

Tegnap este leadtam a rendelést az 1000D-re. Ez nekem történelmi pillanat volt, nem csak a technikai ugrás miatt, merthogy eddig a kamaszkori remek Zenit után kompaktokat fogtam a kezembe, hanem amiatt, mert ez végre kézzelfogható lehetőség, hogy megvalósítsam az agyamban létrejövő képeket, alakokat, fogalmakat...

Az rohadt komoly kérdés, hogy a fizikai lehetőséggel hogyan fogok élni, ez majd ki is derül, hetente szeretnék legalább egy sorozatot feltenni ide.

Családi kör

Tegnap este a legzsúfoltabb fürdetős-vacsizós, leckekergetős órákban elővettem a táblát és elkezdtem rakosgatni a köveket. Ottmaradt, elmentem, csináltam valamit, visszajöttem, megint rakosgattam. Később a négyéves Andris is odaült, kirakott egy hosszú kígyót. Mindig változnak a dolgok, régebben ezt el sem tudtam képzelni.

Az volt a legjobb, hogy egyetlen pici dolgot tudtam neki mondani a játékkal kapcsolatban és azt megfogadta, végig úgy rakta a köveket: nem a vonalak közé, hanem a kereszteződésekre.

Ha így megy tovább, rendesen beletanul idővel, mert akár természetes is lehet neki, hogy fatáblára fekete-fehér köveket rakosgat az ember. Valaki régen azt mondta nekem, hogy csak oda tudja vezetni a gyerekét az ember, ahová már ő is eljutott. Hát igen...

Gó kölyök

A hétvégi versenyen Halász Péter volt az első helyezett, az ő KGS-es felhasználójánál láttam egy linket, ami úgy tűnik baromi jó gyakorolni mindenféle szitukat... Ez hiányzott már: specifikus, sok és könnyen elérhető, munkahelyi tűzfalon keresztül is. Egyébként szerintem a Karate Kid film "gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj és akkor jobb leszel" beállításai miatt kaphatta ezt a címet. Ki is raktam a linkekhez, oldalra.

Nyulas

Hétvégén voltam életem első gó versenyén. Egyszer ez az alkalom is eljön. Eljött. Izgalmas volt. Egyrészt azért, mert új helyzet volt, nagyon is, egymás ellen játszani, téttel, egész napon át, másrészt maga a verseny, a játszmák is izgalmasak voltak. Mindegyik másképp.



Szóval új helyzet. Ez önmagában értékes, ahogy egy új lépés, ami új gondolatokat, vagy az eddigiektől különböző, felfedezni való lehetőségeket mutat meg. Fél általában az ember - az irigylésre méltóak viszont már élvezik és profitálnak belőle. Őket mondjuk bátraknak, pengéknek (a halakkal szemben)? Mindegy.



Szép idő volt szombaton, összességében a fordulók között, több órán át élveztem a napsütést ücsörögve, éppen befejezve a Stephen King regényt. A szervezés szerintem nagyon kulturált volt, ülhető székekkel, előkészített asztalokkal, időt-tartó szervezéssel, kedves emberekkel, a művház is rendben volt, jól tartja magát, mindenféle más rendezvények is voltak.



Az első játszma lassú, óvatos volt. Bávatag módon a neveket nem jegyeztem meg (egyedül a lány keresztnevét...), először egy ötvenes hapekkal játszottam. Ideges volt szegény, többször fel is állt az asztaltól, nem igazán tudott zavartalanul koncentrálni. A széleket nagyjából elvesztettem, de középen báltermet csináltam. Nem volt ütés, egyedül a végén nem vett észre egy egyszerű lehetőséget, sikerült levennem 5-6 kövét. Aztán kiderült, hogy 1-2 pont lett volna a különbség, nem is tudom kinek, így én nyertem 11 ponttal azt hiszem.



A második egy fiatal fiú ellen volt, aki a sarkokban rendesen lenyomott, teljesen uralta a helyzetet. Azt éreztem rajta, hogy jól ismeri a bevett formákat, hatékony reakciókat, ezeket megtanulta és ellenem ez eléggé ütős volt. Szóval kissé letettem a nyerésről, főleg, hogy el is néztem egy komolyabb ko-harcot, egyszerűen nem vettem észre, hogy össze van már kötve. Megélt egy nagy csoportjával is, amit le tudtam volna venni, ha gondosabb vagyok. Viszont a vége felé az egyik oldalon a benthagyott, halottnak hitt köveimmel kicsit megritkítottam, és viszonylag sok ponttal, talán hússzal is, nyertem.



A harmadikat rendesen elvesztettem. Az első kettőn éreztem, hogy eléggé hasonló erejű játékosokat fogtam ki, a harmadik egy 10 kyu-s fiatal, rátermett srác volt, aki nulla gondolkodási idővel lépett... 3 előnykővel elpárolgott a közepére, nagyon tanácstalan voltam a betörései ellen, meg amiatt is, hogy olyan nagy területre formált igényt a saját sarkából. Az oda berakott csoportom körül ment a huzavona, én két nagyot is vesztettem, ő még egy sarkot is elfoglalt, amit ki lehetett volna hozni seki-re, de akkor már nem hittem abban sem, feladtam rendesen. Izgalmas volt, kár, hogy nem tudtam visszanézni, rendesen legyalult és jó lett volna tudni, hogy milyen szabályok szerint működött, mitől tudta, hogy beválik-e vagy sem. Szóval jóval erősebb volt - az ilyen feltáratlan erőkülönbségek szoktak fejlődésre ösztönözni.



A negyedik játszma volt Vera ellen, akit nagyon csúnyán megvertem. nem gondolkodott sokat, 20 perc alatt megvoltunk és iszonyatos nagy területet lekerítettem. Sajnáltam egyrészt azt, hogy mennyit csorbulhatott a komfortérzete, bár a jelek szerint nem kellett félteni nagyon, másrészt, hogy nem volt "érdekes" a játszma.



Az utolsó izgalmas volt, már korábban feltűnt a srác, kicsit fiatalabb volt tán, mint én, mert olyan gondolkodó típusú volt, de izgulós is. Arra számítottam egy pár lépése alapján, amit másik táblán láttam, hogy sima ügy lesz. Gyarló módon örültem is már előre, hogy meglesz a négy győzelmem. Így is indult, az ő területére rendesen beettem magam, ő pedig nem inváziózott, pedig féltem tőle. Középen viszont megszívtam kicsit az elbizakodottságom, mert nyomult és vesztettem pár követ. Na ez volt a legizgalmasabb az egész napban.



Hogy rájöttem, hogy keményen meg kell változtatnom a hozzáállásomat a játékhoz. Ami a táblára figyelést, a gondolkodásmódot, óvatosságot, vele pedig az ellenfél (?!?) megítélését is jelenti. Ha értékesen akarok játszani. És értékesen akarok, nem igaz? És mit értek ezalatt? Hogy a legtöbbet kihozni magamból. Ja. Ideológia: így én is megerőltetem magam, ami a fejlődés feltétele és a másik is többet profitál belőle. Ezt majd bekeretezem. :)



És sikerült is, visszafogtam magam, feláldoztam még pár követ, megettem az egyik szélét és vagy 30 ponttal nyertem.



Nagyon jó volt. Többet kell játszanom. Azt mondták, hogy néhány danig bőven elég a játék. Utána elő lehet venni a könyveket, de a sok játék fontos. Pont mint aikidoban, a sok gyakorlás. Ennyi. Baromira tetszik. :)



Imhol egy link a verseny híréhez, eredménytáblázattal, képekkel.