Tegnap este a legzsúfoltabb fürdetős-vacsizós, leckekergetős órákban elővettem a táblát és elkezdtem rakosgatni a köveket. Ottmaradt, elmentem, csináltam valamit, visszajöttem, megint rakosgattam. Később a négyéves Andris is odaült, kirakott egy hosszú kígyót. Mindig változnak a dolgok, régebben ezt el sem tudtam képzelni.
Az volt a legjobb, hogy egyetlen pici dolgot tudtam neki mondani a játékkal kapcsolatban és azt megfogadta, végig úgy rakta a köveket: nem a vonalak közé, hanem a kereszteződésekre.
Ha így megy tovább, rendesen beletanul idővel, mert akár természetes is lehet neki, hogy fatáblára fekete-fehér köveket rakosgat az ember. Valaki régen azt mondta nekem, hogy csak oda tudja vezetni a gyerekét az ember, ahová már ő is eljutott. Hát igen...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
-
Egy elég hasonló szitu alakult ki az egyik KGS játszmában, mint a Csiki kupán Zsófival, vagyis két viszonylag nagyobb csoport küzdött az éle...
-
Tegnap leadtam a három képet, amit a Lehel-csarnokos pályázatra szántam, próbálom elengedni gondolatban a helyzetet, kiváncsi leszek a kiáll... -
Ritka szerencsés alkalom volt, hogy egy szép, régi kisautó verőfényben és közelben, engedéllyel a fényképezésre álldogáljon, úgy, hogy időm ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése