Nem cselekvés és intuíció

Érdekes ez az írás, benne egy jó nagy ugrással, amit nem fejt ki igaziból, de talán tényleg jobb így itt is, meg egy gó-újságban is, mert nem filozófiai értekezés és elmenne messzire a gótól.



Két tanulságot adott nekem ez az írás. Az egyik a másiktól való függésre vonatkozik, az ahhoz való viszonyuláshoz. Reagálni, vagy a korábbi céljaimért küzdeni? Bevonódni, vagy saját utat követni? Tök érdekes, hogy egyik sem és mindkettő. Megőrizni a saját forrást úgy, hogy nem hagyni figyelmen kívül azt, ami ott van a másik játékos lépése után a táblán. Hányszor volt az, hogy "akartam" valamit, kiterveltem, hogy "na, most nem fogom elkövetni azt a hibát", aztán a ragaszkodásom még nagyobb, a másik által teljesen jogosan kihasznált és végrehajtott veszteségbe sodort. Így van ez. És ott a varázsa a saját forrás megőrzésének is. A vezetés ki nem engedése a kézből, az akarat, a harcias szellem, az Egyik félként" való benne levés, hogy ott lenni... Misztikus kissé, lila ködös, de mégis érezhető. Ahogy játszma előtt nézem a táblát és tényleg van ereje és értelme, haszna annak, hogy belehelyezkedem mentálisan a játszmába. Ez is a szabadság filozófiája. :)



A másik tanulság nekem az, hogy igenis be kell épülniük valahogy az emberbe a dolgoknak, méghozzá leginkább a tudatán keresztül. Filozófia, vallás is mond ilyeneket, hogy a fejlődésnek vannak tárgyilagos, materiális, a tudati gondolkodáson keresztül vezető megkerülhetetlen útjai - ilyeneket korábban én szívesen száműztem az életemből, mára eljutottam oda, hogy az életvégi fájdalmas veszteséghez hasonlóan bánom, hogy a tanulásra alkalmas életszakaszomban ezt nem tettem meg. Mondjuk pont a magára hagyott, de mégiscsak szabadságom miatt, azonban a veszteség ott van. Mondjuk a lehetőség is, hogy a képességeimet erre is használjam...